Szécsény kistérség honlapja >>           TÁMOP 5.2.1. >>

Az országos program célja az, hogy

• egy generáció alatt jelentősen, a jelenleginek töredékére csökkenjen a gyermekek és családjaik szegénységének aránya;

• megszűnjenek a gyermeki kirekesztés és mély szegénység szélsőséges formái;

• átalakuljanak azok a mechanizmusok és intézmények, amelyek ma újratermelik a szegénységet és kirekesztést, azaz

• biztosítson egészséges életfeltételeket kora gyermekkortól kezdve,

• biztosítsa a korai életkorban kezdődő fejlesztéssel a képességek jobb kibontakozását,

• jelentősen csökkentse a ma sorsdöntő regionális és etnikai egyenlőtlenségeket,

• segítse elő, hogy a gyermekek biztonságos környezetben nevelődjenek,hogy az életesélyeket romboló devianciák előfordulása csökkenjen.

A megvalósuláshoz több évtizedes, folyamatos erőfeszítések szükségesek. Hogy ezek elkezdődjenek, a 25 évre szóló (2007–2032) generációs stratégián belül készül egy rövidtávú (javasoltan 3 éves) program, amelyet majd továbbiak követnek. Komplex tervekről van szó, amelyek megvalósítása csak fokozatosan, és sokféle együttműködéssel valósulhat meg. Országos célokról van szó, de ezek egy részét csak az alapoknál lehet elkezdeni építeni. Pontosabban: a jogszabályi környezet korszerűsítése, a jogszabályok megfelelő alkalmazásának, továbbá a központi költségvetési forrásoknak a biztosítása a központi „állam” dolga. Az intézmények konkrét működése, a különböző viszonyok változása új szemlélet formálásával csak helyben – településeken, intézményekben – valósulhat meg. A Nemzeti Stratégia sikerének konkrét feltétele, hogy minden helyi közösség felismerje az ügy fontosságát, saját szerepét, lehetőségeit, érdekeit, hogy a helyi társadalom, a helyi igazgatás, a civilek, egyházak, szakemberek, polgárok, elsősorban talán a szülők, és mindenki, aki a gyerekekkel foglalkozik, magukénak tekintsék az ügyet, és együtt dolgozzanak ennek érdekében.

A helyi alkalmazási kísérletek céljai

Minden helyi közösség más: a nemzeti program széles keretein belül mindegyiknek ki kell jelölnie saját helyi prioritásait, a közösséggel együtt ki kell dolgoznia a stratégiába illeszkedő közös célokat, és ezeket kell a kistérségben megvalósítani. Minden településen és minden kistérségben cél a gyermekszegénység minden formájának csökkentése, a gyermekes családok helyzetének javítása, egy, a gyermekek érdekeire érzékeny szemlélet kialakulásának elősegítése minden érintett, minden szereplő körében. A helyi programok alkalmatlanok lehetnek a nagy ellátórendszerek (szociális támogatások, társadalombiztosítás, oktatás- és egészségügy stb.) reformjára, a jogi környezet radikális változtatására, a költségvetési források átcsoportosítására. Ugyanakkor egyedülállóan alkalmasak arra, hogy az egyes intézmények működését gyerek- és családbarátabbá tegyék, hogy a gyakorlatban megvalósítsák a szegregáció enyhítését, majd felszámolását, hogy megfelelő információt juttassanak el mindenkihez, hogy feltérképezzék, milyen szolgáltatási szükségletei vannak egyes csoportoknak, családoknak, egyéneknek.

A kistérségi programok a célok megvalósításánál alapvetően arra törekedhetnek, hogy egy tág látókörű kistérségi jövőképhez illeszkedve

• koncentráljanak jelentős erőket a legfontosabb kitörési pontra, a gyermekek fejlesztésére; a fejlesztés kezdődjön életük legkorábbi szakaszától, és fogja át a tanítás, nevelés, képzés intézményeit és szereplőit;

• optimalizálják (szakmai színvonalukat, elérhetőségüket, hatékonyságukat tekintve) a gyerekes családok számára nyújtott (egészségügyi, oktatási, szociális, munkaügyi stb.) szolgáltatásokat;

• segítsék a közösségekre épülő termelési és fogyasztási modellek elfogadását és elterjedését a térségben; ennek révén

• segítsék elő a fenntartható társadalmi fejlődést biztosító keretek, módszerek, eszközök kialakulását; továbbá

• jelentősen bővítsék a munkaerőpiaci-helyzet javítását szolgáló feltételrendszert, valamint a helyi szükségletekre szabott szolgáltatásokat;

• segítsék elő a harmonikusabb, kirekesztés és előítélet mentesebb társadalmi együttélést;

• segítsék elő a demokratikus, részvételre és együttműködésre épülő döntéshozatalt és döntés-megvalósítást.

Helyi alkalmazási kísérletek elvei

(1) Helyi közösségek fontossága

A Program sikerének feltétele, hogy minden helyi közösség felismerje ennek életbevágó fontosságát, hogy a nemzeti program széles keretein belül kijelölje a maga feladatait, kidolgozza a helyi prioritásokat, átláthatóvá, közös üggyé tegye e célokat. A gyerekek esélyeit javító program elemeinek és a program egészének a kistérségben lakók, a kistérségben meglévő kisebb-nagyobb közösségek (elsősorban a program célcsoportjai) alanyai, nem pedig tárgyai. A program az ő saját programjukként valósul meg, a megvalósulás során a külső szakemberek csak az ő segítőik, tanácsadóik lehetnek.

(2) Komplexitás

A szegénység, ezen belül a gyermekszegénység összetett jelenség. A szűkös és bizonytalan jövedelmek létbizonytalanságot, tehát elégtelen és egészségtelen táplálkozást, rossz lakásviszonyokat, fázást, sok kielégítetlen alapszükségletet, eladósodást és szorongást jelentenek. A szegénység okai és következményei közé tartozik a szülők munkahiánya; a területi, intézményi szegregáció, amely egyre jobban elválasztja a szegényeket a társadalom többi részétől; a gyerekek képességeit rosszul fejlesztő, esélyeiket gyakran inkább rontó, mint javító nevelő-, képzőintézmények; az egyenlőtlen hozzáférés a humán szolgáltatásokhoz, az információhoz; a megbecsülés hiánya; a jogok sérelme, legyen szó faji megkülönböztetésről, gyermeki, emberi, vagy szociális jogokról. A cigányság jelentős részét a felsorolt társadalmi hátrányok különösen súlyosan érintik, és helyzetüket a diszkrimináció számtalan formája tovább rontja.

(Együttműködés és komplexitás) Minthogy a jelenség összetett, ezt a komplexitást figyelembe kell venni a tervezésnél és megvalósításnál egyaránt. Ennek a legfőbb eszköze az együttműködés. A gyermekszegénység csökkentése akkor sikerülhet, ha minden érintett intézmény, szakma és gyermekekkel foglalkozó felnőtt képes az együttműködésre, ha egyetértés tud kialakulni a gyermekek jelenét és jövőjét érintő közös értékekben, ha az érintettek képesek összeegyeztetni részérdekeiket a gyerekek közös érdekeivel.

(A komplex fejlesztés jelentése) Az emberi lét fontos feltételeinek komplex fejlesztése sajnos nem jelentheti azt, hogy mindent egyszerre tudunk fejleszteni. Nem jelentheti azt sem, hogy egyes területeket – például a képességek korai gondozását – kiemeljük, s másokat akkorra halasztunk, amikor a kisgyerekek már eljutottak valahová. Több metafora juthat az eszünkbe. A komplex fejlesztést el lehet képzelni úgy, mint egy puzzle-t, ahol egy-egy kép-darabkához több oldalról lehet odatartozó elemeket illeszteni, sőt, a tábla egy-egy sarkában önálló kis részleteket is fel lehet építeni, ha tudjuk, hogy a végén az egész kép összeáll. Egy másik metafora szerint a komplex fejlesztés olyan, mint egy bonyolult fonás-minta, ahol 6-8 szálat kell összefonnunk, és csak fokozatosan léphetünk tovább, akkor, ha a nyolc szál összefonásának egy lépését elvégeztük. A metaforák folytathatók. Az a baj velük, hogy nem érzékeltetik, hogy a helyi társadalom él, minden (pozitív vagy negatív) beavatkozásra reagál. Ha a közösség azt tapasztalja, hogy saját akarata és erőfeszítései nyomán valamilyen területen valami jó történik, akkor más területek is lendületet kaphatnak. És megfordítva is igaz, egy terület rossz tapasztalatai elkedvetleníthetnek másutt is. Ezért a komplex, fokozatos fejlesztés a visszacsatolások nyomán létrejövő változásokra is épít, ami némi rugalmasságot igényel. A rugalmasság ellenére egy-egy periódus végén a „teljes képhez” kell közelítenünk.

(A komplex fejlesztés nehézségei) A komplex fejlesztésnek rengeteg nehezítő tényezője van. Vannak területek, például egyes képzések, amelyekhez viszonylag könnyű forrást találni. Mások – például a lakások vízvezetékkel ellátása, vagy a járdaépítés, a következő években kevés pályázható vagy központi forrásra számíthatnak. Másfajta nehézséget jelent az érdekütközések megsokszorozódása. Ezen csak az érdekelt szereplők bevonása, a sokféle párbeszéd, az átlátható nyilvánosság segíthet.

(3) Fenntarthatóság, források

A Nemzeti Stratégia helyi adaptálása jelentős forrásokat igényel. Külső erőforrások bevonása esetén is törekedni kell a „fenntarthatóságra”, pl. a szolgáltatások normáinak garantálására. A külső – központi állami és pályázati – források mellett a fenntarthatóság érdekében minél több helyi, belső erőforrásra van szükség. A belső erőforrások lehetnek anyagi, emberi, szellemi erőforrások, adódhatnak a közösség együttműködéséből.

A fenntartható rendszerek (modellek) kialakításához technikai és társadalmi modernizáció szükséges, alkalmasint a létező rendszerek átalakításával. A fenntarthatóság érdekében a (külső vagy belső tőkére támaszkodó) piaci vállalkozások mellett nagy szükség van a szociális gazdaság közösségi modelljeinek alkalmazására. Ezek szükségszerűen üzleti szemlélettel működő, de nem a profit maximálásra, hanem a helyi szükséglet-kielégítésre törekvő gazdasági egységek. Magyarországon egyelőre alig honosodtak meg a szociális gazdaság ezen formái, holott az Európai Unióban, különösen a területi vagy képzettségi hátrányokkal működő térségekben igen jelentős szerepet játszanak.

A források egy része materiális, anyagi tőke. A következő években az állami-önkormányzati normatív források mellett számíthatunk európai forrásokra: az Új Magyarország Fejlesztési Tervben a komplex, kiemelt, ún. zászlóshajó projektek egyike a „Gyermekesély program”. Ezen kívül természetesen törekedni kell vállalkozói tőke bevonására, és (többnyire pályázatok révén) alapítványi és egyéb pályázati forrásokra.

Minden kistérségben nagy segítség a tudástőke és a kapcsolati tőke. A belső erőforrások mellett – amelyek a legfontosabbak – „külső forrásként” bevonhatók az elszármazottak, de alkalmasint segítséget nyújthat az MTA szakértői csoportjához hasonló teamek munkája. Az információs és kommunikációs technológia jelentősen növelheti mind a tudástőkét, mind a kapcsolati tőkét a legrosszabb adottságú térségekben is. Mindemellett a legfontosabb erőforrás a kistérségben lakók támogatása és munkája, különösen, ha ez a program céljaival azonosuló közösségi projekteket szolgálja.

(4) A rászorulók és a teljes közösség érdekeinek összeegyeztetése

A Nemzeti Stratégia alapvető célja a gyermekszegénység rövid- és hosszú távú radikális csökkentése, a rossz helyzetből indulók esélyeinek javítása. A kérdés az, hogy elérhető-e ez a cél, ha az erőforrásokat, amelyek mindig szűkösek, a rossz helyzetű gyerekekre koncentráljuk, azaz a „rászorultsági elvet” alkalmazzuk. Vannak esetek és helyzetek, amikor a rászorultsági elv különösebb feszültségek nélkül alkalmazható. Más esetekben feszültségek, konfliktusok forrása lehet, vagy rossz mellékhatásokkal jár az elv alkalmazása. Ezek közül itt csak néhány, a helyi közösségek esetében fontos problémát emelünk ki.

(1) A rászorultság igazolása valamilyen jövedelmi és/vagy vagyoni küszöbhöz kötött. Mindig nehéz pontosan mérni a jövedelmeket. A helyi közösség vélekedése az egyes családok jövedelmi helyzetéről – több, vagy kevesebb alappal – eltérhet a család által bevallott jövedelemtől. Ha a család, illetve a gyerek mégis megkapja a segítséget, amelyet a helyi közösség indokolatlannak ítél, ezt sokak méltánytalannak fogják tartani, szélső esetben a közvélemény szembefordul a családdal.

(2) Ha a rászorultsági elv jövedelmi küszöbhöz kötött, akkor azok, akik akár csak egy forinttal is a küszöb fölött vannak, elesnek a kedvezménytől (segély, ingyenes iskolai étkezés stb.) Ez az elv nem csak munkára, legális többletjövedelem szerzésre ellenösztönző, hanem valóban igazságtalan azokkal szemben, akik óriási erőfeszítéseket tesznek, hogy valahogyan a szegénységi küszöb fölött tartsák magukat. A méltánytalanság érzése a kicsit jobb helyzetűeket szembefordítja a szegényekkel is, az őket elutasító politikával is.

(3) A romák között sok a szegény. Ezért gyakran olyan vélekedés alakul ki, hogy az állam a „magyarok” rovására segíti a cigányokat. Ezzel a cigányokkal szembeni előítéletek tovább nőnek.

(4) Számos tapasztalat azt mutatja, hogy a szegénység okán adott juttatások, kedvezmények megbélyegzők, illetve nagyon korán tudatosítják a gyerekekben, hogy ők „mások”, rosszabbak, mint a többiek.

Számos helyi vezető, polgármester, iskolaigazgató érzékeli ezeket a feszültségeket. Ezért gyakran igyekeznek elkerülni a megkülönböztetést, és minden gyereknek biztosítják az ingyenes utazást az iskolába, vagy nem egyének, hanem feszültségmentesen meghatározható csoportok számára (például gyes-en lévők, fogyatékkel élő gyerekek) biztosítanak kedvezményeket, vagy szaporítják azokat az eseményeket, amelyekben mindenki részt vehet, vagy biztosítják azokat a közösségi tereket, amelyeket mindenki használhat. A „Legyen jobb a gyerekeknek” program szempontjából előnyösek ezek a helyi közösséget erősítő megoldások.

Szécsény kistérség honlapja >>           TÁMOP 5.2.1. >>