Skip to content

GYEREKESÉLY

MTA GYEREKSZEGÉNYSÉG ELLENI PROGRAM

Címlap
hvg.hu: A cigányság útja az aprófalvakba vezet
Forrás: hvg.hu
Hova tűnnek a rehabilitációk és ingatlanfejlesztések nyomán a városokból kiszoruló szegények és cigányok? Mi várja őket, van-e esélyük a kitörésre? Ha nem tudnánk, a szociológusok megmondják nekünk. Kínos szembesülés.
A rendszerváltás váratlan következménye az a demográfiai fordulat, hogy a községekbe való bevándorlás jelentősen meghaladta a községekből való elvándorlást. Miközben az ország népessége csökken, az aprófalvaké nő. Még mielőtt úrrá lenne rajtunk a narodnyik hurráhangulat, ez egyáltalán nem örvendetes jelenség.
Nem arról van szó ugyanis, hogy a szocializmus évtizedeiben a falvakból a városokba kényszerített népesség „hazatért”. Még csak arról sem, hogy az 1971-ben hivatalosan „szerepkör nélkülinek” minősített falvak végre magukra találtak, és újjáélednek. Valamint csak kis részben arról, hogy az „élhetetlen” városokból fokozatosan kimenekül a közép- és a felsőosztály, a magasabb társadalmi státuszúak kiáramlanak a centrumvárosokat övező településekre (ezt nevezik szuburbanizációnak).
Nem, itt leginkább a városi munkahelyét az átalakulás következtében elveszítő, falusi gyökerű, alacsony képzettségű, jelentős arányban romáknak az agglomerációs térségen kívüli falvakba történő migrációjáról van szó. Röviden: a gettósodásról. A jelenséget már korán, a kilencvenes évek elején leírták szociológusok, így például Havas Gábor, Ladányi János és Szelényi Iván. Ladányi most Virág Tündével a Kritika legfrissebb számában összegzi a jelenség mai „érett korszakának”, a falusi gettósodás kiteljesedésének jellemzőit.
A falvakban újból megjelenő szegények többsége a szocializmus utolsó évtizedeiben városlakónak számított, vagy legalábbis a városok agglomerációjában élt. Munka- és/vagy lakóhelyük is ott volt már, ám az 1980-as évektől kezdve folyamatosan szorulnak ki onnan. Ladányiék szerint már akkoriban sem spontán folyamatról volt szó. A szegénynegyedek célpontjaivá váltak az ingatlan-beruházásoknak, részben központi helyzetük, másrészt az alacsony ingatlanárak miatt. A beruházók és a helyi hatóságok helyzetét az is megkönnyítette, hogy társadalmi ellenállásba nem ütköztek, sőt a városok nem szegény lakossága egyenesen jó néven vette, ha a szegények nyom nélkül elpárolognak, és helyüket a középosztály veheti át, vagyis megtörténhet a népességcsere. A lelakott ingatlanokat újak, a „rosszféléket” „jobbemberek” váltják fel. (Ezt nevezik dzsentrifikációnak.)
A nyolcvanas évek végén éppen Ladányiéknak sikerült egy időre megakadályozni, hogy a miskolci tanács kiseperje a romákat a városközpontból. Azóta, az önkormányzati autonómiának hála, a helyhatóságok gyakorlatilag szabad kezet kaptak arra, hogy városfejlesztés és -rehabilitáció címén egyúttal a helyi szegényektől, főleg romáktól is megszabaduljanak. Most éppen például Pécs belvárosából szorítják ki a nem kívánatos lakókat, mindez az Európa Kulturális Fővárosa 2010 projekt örve alatt.
A kilencvenes években valószínűleg csak egyetlen relatíve sikeres kilakoltatás-ellenes akcióról beszélhetünk. A székesfehérvári Rádió utcai eset is – amikor a kiakolbólított romák többsége kisebb falvakban kaptak lakást – bizonyította azonban: a városoknak a pénz se számít, hogyha a problémás szegényeket/romákat mihamarabb a város falain túl szeretnék tudni. Mint ahogy az is tipikusnak mondható, hogy az egykor vidékről a központokba került romák útja a reménytelenül depressziós aprófalvakba vezet.
A „másik út” a városok egyre töpörödő, de egyre homogénebb gettózárványaiba tart. Budapest példája is igazolja, hogy ugyan a kerületek aktív közreműködésével csökkent a belső-pesti etnikai (cigány) gettó kiterjedése, ám – mint arra Ladányi és Virág figyelmeztet – „ezt azonban nem valóságos értelemben vett társadalmi rehabilitációs projektekkel, hanem nagymértékű bontásokkal és a szóban forgó területeken [VI., VII., VIII., IX. kerület] élő szegények és cigányok jelentős részének kiszorításával érték el”. A fővárosi cigány gettókban élők száma tehát nem csökkent számottevően, csak az összefüggő gettóövezet töredezett a korábbinál jóval „sűrűbb” zárványokká. A társadalmi/lakóhelyi elkülönülés tehát nem szűnt meg, sőt erősödött az utóbbi két évtizedben.
A gazdasági centrumoktól távol eső kisfalvakba szorult egykori városi szegények/cigányok sorsa azonban még reménytelenebb, mint azoké, akik a városokban maradtak.
Miközben a cigányok által nem lakott kistelepülések fokozatosan elöregednek és népességük is egyre fogy, addig az alacsony képzettségűek, fiatalok, többszörösen kirekesztett helyzetűek által lakott és elcigányosodó helységek lakossága továbbduzzad. A szegregáció feltartóztathatatlan, mert a falvak „őslakossága”, ha teheti, elmenekül a beköltözők, a „gyütment cigányok” elől, és ezek a települések menthetetlenül az „underclasst” tömörítő etnikai gettóvá válnak.
A gettófalvak pedig „egyre inkább összefüggő területet, gettósodó térsége[ke]t alkot[nak]”, ahol Ladányi János és Virág Tünde szerint már most is az országostól eltérnek a demográfiai és szociális folyamatok: növekszik a lakónépességük; a gyerekek aránya jóval magasabb, mint az országos átlag; erősödik az etnikai koncentráció; illetve az aktív korúak foglalkoztatottsága rendkívül alacsony. Ha ez nem lenne elég, akkor a számtalan hátrányt a szélsőségesen szegregált önkormányzati iskolarendszer tovább erősíti, és alaposan hozzájárul ahhoz, hogy generációk közt is átöröklődjenek.
A szegényekkel/cigányokkal jelentkező problémák tehát nem egyszerűen vidékre exportáltatnak a városból, mert nemhogy nem tűnnek el, de egyenesen felerősödnek.
Kelet-Európában az úgynevezett „underclass” képződése nem kizárólag városi, hanem legalább annyira falusi jelenség. Az „underclass” nem egyszerűen szegényekkel azonosítható, akikre bizonyos fokon mindig szükség van a helyi munkamegosztásban, hanem a társadalom egészéből kirekesztett, kiesett, a társadalmi-gazdasági változások (rendszerváltás) következtében „feleslegessé” lettekkel. „Szerepkör nélküli” emberek az egykori „szerepkör nélküli” településeken. Reménytelen kombináció.

(Kritika, 2009/7–8)

Z. Zs.