Skip to content

GYEREKESÉLY

MTA GYEREKSZEGÉNYSÉG ELLENI PROGRAM

Címlap
MTI: EU-elnökség - Elfogadták a szociálisügyi miniszterek az uniós romastratégia tervezetét

MTI

EU-szociálpolitika-cigánykérdés | Kárpáti János, az MTI tudósítója jelenti: Budapest, 2011. május 19., csütörtök (MTI)

Elfogadták az uniós országok szociálisügyi miniszterei azt az állásfoglalást, amely a romák társadalmi befogadását célzó tagállami stratégiák uniós kereteiről szól - jelentette be csütörtökön Brüsszelben Balog Zoltán.

"Bízunk abban, hogy eljött a konkrét cselekvés ideje" - mondta a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára, Andor László EU-biztossal közösen tartott sajtótájékoztatóján. Balog Zoltán előzőleg a soros magyar EU-elnökség nevében elnökölt a miniszteri tanácskozáson.

Az uniós keretstratégia tervezetét április elején terjesztette elő az Európai Bizottság, az unió legfőbb végrehajtó testülete. Először az igazságügyi miniszterek tárgyalták meg, elsősorban a jogegyenlőség, diszkriminációmentesség biztosításának szemszögéből.

A csütörtöki miniszteri tanácskozás résztvevői elsősorban a foglalkoztatás, lakhatás, egészségügyi ellátás oldaláról tekintették át a problémakört. Pénteken az oktatási és ifjúsági ügyekben illetékes tárcavezetők ülésének a napirendjén szerepel a romastratégia - annak elsősorban az a vonzata, hogy miként lehet javítani a halmozottan hátrányos helyzetű cigány gyerekek oktatását.

Jövő hétfőn az uniós külügyminiszterek - az úgynevezett általános ügyek tanácsaként eljárva - összegzik a miniszteri vitasorozat eredményeit. Ezután a júniusi EU-csúcson hagyják jóvá hivatalosan a romák befogadásáról szóló uniós keretstratégiát. Az abban foglaltak figyelembevételével a tagállamok az év végéig nyújtják be Brüsszelnek saját romabefogadási stratégiájukat, amelynek végrehajtását az EU ellenőrizni fogja. Balog Zoltán az MTI-nek elmondta: azt javasolják, hogy a nemzeti stratégiák véleményezésére létrehozott európai bizottsági munkacsoport később is maradjon fenn, mert a végrehajtást folyamatosan figyelemmel kell kísérni. Ebben szerepet kap majd az EU bécsi székhelyű alapjogi ügynöksége is - közölte.

Az államtitkár - szintén az MTI-nek nyilatkozva - kitért arra: a szükséges szakpolitikai intézkedéseket nemcsak azért kell meghozni, hogy a többnyire mélyszegénységben élő, munkanélküli romák helyzete jobb legyen Európában, hanem azért is, hogy javítsák a társadalmi együttélést a romákkal.

Balog Zoltán a sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy a romaügyért a fő felelősséget a tagállamok viselik, saját országuk helyzetéhez igazított intézkedési terveket kell kidolgozniuk. Az uniós együttműködés azonban hozzáadott értéket jelent - tette hozzá -, és elmondta: a csütörtöki megbeszélésen arról is sok szó esett, miként lehet biztosítani az uniós források eddiginél hatékonyabb felhasználását. Csaknem minden uniós tagországnak van ugyan valamilyen saját intézkedési terve a romákat illetően, de az uniós keretstratégia egymással összehasonlíthatóvá teszi majd ezeket a nemzeti stratégiákat - vélekedett.

Andor László - mint arról sajtóközleményében tájékoztatott - a miniszteri tanácskozáson felhívta a figyelmet arra, hogy a roma népesség a társadalmi kirekesztés legnagyobb lélekszámú áldozata Európában; helyzete nemcsak nehéz, hanem látványosan romlott is az elmúlt években. A magyar biztos szerint ezt a negatív és veszélyes folyamatot vissza kell fordítani.

"A bizottsági kezdeményezéssel és a magyar elnökség aktív hozzájárulásával ez a kérdés végre az európai politika napirendjére került, s ezt ki kell használni" - hangsúlyozta Andor.

A sajtótájékoztatón az EU-biztos kifejtette, hogy miután a romák helyzete drámaian romlott a kilencvenes évek elején - a mélyreható gazdasági szerkezetátalakulással járó rendszerváltozás, a sok munkahely megszűnése következtében -, az utóbbi években újabb zuhanás következett be a gazdasági válság miatt. Andor László gratulált a magyar EU-elnökségnek az ügyben elvégzett munkához, és nagyon fontosnak nevezte a kidolgozott dokumentumot. A sajtótájékoztatón kérdés hangzott el arról, hogy foglalkoztak-e a miniszterek a romákkal szembeni szélsőjobboldali megnyilvánulások felerősödésével. Balog Zoltán elmondta, hogy ezen a tanácskozáson nem ez volt a téma, de a maga részéről hangsúlyozta: a szélsőségességre a jól megalkotott és jól végrehajtott roma befogadási stratégia lehet a megfelelő válasz.

kkj \ kdl

MTI 2011. május 19., csütörtök 16:02