Skip to content

GYEREKESÉLY

MTA GYEREKSZEGÉNYSÉG ELLENI PROGRAM

Címlap
Valóban alacsony a küszöb, vagy csak beesünk a pincébe?

A Sure Start Programot 1999-ben Angliában indították el a gyermekszegénység és a gyerekek társadalmi kirekesztettségének visszaszorítására. Középpontjában a hátrányos helyzetben lévők, pl. a migráns családok állnak, akik sok esetben nem, vagy kevésbé tudják igénybe venni a különféle szolgáltatásokat. A SURe Start egyfajta filozófia, másfelől egy pénzalap, amely az Egyesült Királyság költségvetésében szerepel. Központi szervezete nem tartozik kizárólagosan egyetlen ágazathoz sem, szellemiségében közös nevező a gyerek. Ennek megfelelően őrködik a helyi programok szakmai színvonalának megtartásán, figyeli a jogszabályok gyerekekre vonatkozó hatásait,  valamint a 0-4 éves gyerekek fejlődésének egészségügyi, szociális védelmét, képesség- és készségfejlesztési irányának megfelelőségét igyekszik biztosítani. A program másik fő vonulata a (gyerekes) családok közösségként, fejlődő egységként való erősítése, támogatása.  

A magyarra Biztos kezdetnek fordított programot lépcsőzetesen vezették be Angliában, jelenleg a hatodik szakaszánál tart. Az eddig eltelt időszakban 500 helyi Sure Start kezdte el működését, - amely helyszíneket a szükségletek felmérése után szigorúan meghatározták és folyamatosan ellenőrzik – s a lokális programok négymillió hátrányos helyzetű gyermeket, vagyis a 4 év alatti, szegénységben élő gyermekek egyharmadát érte el.

A helyi Biztos Kezdet program lényege: olyan esélyteremtő kezdeményezés, amely a lehető legkorábban nyújt segítséget az eltérő élethelyzetből induló gyerekek számára. A program az adott településen vagy városrészben azokat a nem iskolás korú gyermekeket és családjaikat támogatja, ahol nincsen bölcsőde, az óvodai férőhely is kevés, s a kötelező iskola előtti évet leszámítva  a kisgyerek első életéveiben sem gyerekközösséghez, sem esetleges hiányosságainak fejlesztéséhez nem juthat hozzá, az ellátó rendszer hiányossága vagy elérhetetlensége miatt. A család hátrányos helyzete miatt a kicsi gyerek a vele született jó képességeit is elveszíti, elveszítheti – a korai életévek időszaka fejlődéstörténeti szempontból szinte visszahozhatatlan jelentőségű az egyén életében. Emiatt a Biztos Kezdet szellemisége kulcsfontosságú a gyerekek társadalmi helyzetének javítása, a gyerekszegénység elleni küzdelem és a társadalmi integráció érdekében.

Az angol minta alapján Magyarországon is modellkísérleti programok indultak különböző típusú településeken és kistérségben 2003 novemberétől, Ózd, Vásárosnamény és hat társult település, Budapest- Józsefváros, Csurgó és Őrtilos helyszíneken. 2005-től  Győr is elindította saját Biztos Kezdet programját ( valamint Katymár is, de nem kizárólag csak BK programot - sajátos körülmények között), amelyeket az Ifjúsági Családügyi Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium Gyermek-és Ifjúságvédelmi Főosztálya koordinált. A programokra helyszínenként 3-3 millió Ft-ot biztosított a minisztérium. Az ígéretes kezdetek után szakértői műhely alakult a programhoz szorosan kapcsolódó szakmai és szolgáltatási területek szakembereinek (fejlesztő pedagógia, pszichológia, gyermekjóléti ellátások, gyógypedagógia, egészségügy, szociálpolitika, közösségfejlesztés, program menedzsment) részvételével, és elkezdődött a Biztos Kezdet programok országos bevezetésének előkészítése.

A hazai adaptáció innét kezdve sajátosan magyar módon kezdett életre kelni. Egyrészt azért, mert nem célzottan azokon a helyszíneken indult kezdeményezés, ahol a halmozódó problémák miatt a legjobban szorít a cipő, hanem azon intézmények önkéntes jelentkezését fogadták el, ahol erre hajlandóságot mutattak a szakemberek, vagy a fenntartók. A pályázók döntő többsége a meglévő Családsegítő és/vagy Gyermekjóléti Szolgálatokat jelölte meg befogadó bázis intézménynek.  Így adódott az a helyzet, hogy 52 sikeres pályázóból mindössze kettő volt 1000 fő lakos alatti településen, a nagyvárosok (50 ill. 100 ezer lakos felett) jelentősen túlreprezentálták magukat. Holott, éppen a hátrányos helyzetű térségek kistelepülésein fenntartási gondok, szakemberhiány miatt nem épültek ki, és nem érhetőek el a szükséges ellátások.  Azokon a településeken, ahol rendelkezésre állnak a szolgáltatások, kapacitás- és együttműködési problémák, esetleg szemléleti anomáliák miatt szintén gondot okozhat a  hozzáférhetőség. A szülők ezeken a településeken nem kapnak megfelelő segítséget gondozási, nevelési, életviteli problémáik megoldásában, rosszabb eséllyel válnak a munkaerőpiac résztvevőivé, hiszen hiányoznak a napközbeni gyerekellátások, az egyéb súlyos, akadályozó tényezők (munkahiány, iskolázatlanság, közlekedési képtelenség) mellett.

Másik magyar adaptációs jelenség, hogy úgy épül országos hálózat, hogy a pénzügyi támogatás minimális, és a vállalkozó bázis intézményeknek kell azt az új típusú komplex együttműködést a társintézményekkel kialakítaniuk, amely majd megoldja a kicsi gyerekek képességgondozását és a fent leírt hiányokat, amely együttműködések eddig sem működtek. Mindehhez a minisztérium – a honlapja megfogalmazása szerint – segítségként és feltételként a következőt nyújtja:

Helyi program indításának feltétele a Biztos Kezdet Programba történő bejelentkezés, és regisztráció. A jelentkező számára a programirányító csoport biztosítja a szakmai támogatást a tervezéshez és a megvalósításhoz. Az elkészült szakmai program befogadása után az adott település vagy településrész tagja lesz a Biztos Kezdet Programok Országos Hálózatának.

A Biztos Kezdet program hatékony elterjesztéséhez elengedhetetlen a települési, városrészi programok szakmai támogatása és fejlesztése, ennek érdekében a program adaptálása két szinten történik: 

  - a helyi (települési, városrészi) Biztos Kezdet program,

 - a Biztos Kezdet programok központi fejlesztési programja.

 Mindezek után a következő meglepő eszmefuttatás olvasható szintén a honlapon:

„A Magyarországon az elmúlt évtizedben kiépült ellátórendszer egyes településeken lehetőséget biztosít arra, hogy külső források bevonása nélkül is megvalósulhasson a Biztos Kezdet program. A helyi Biztos Kezdet programok olyan településeken és városrészekben is elindulhatnak, amelyek saját erőforrásaik mozgósításával, a meglévő szolgáltatások összehangolásával külső anyagi támogatás nélkül is képesek a program megvalósítására. A program indításának feltétele a Biztos Kezdet programba történő bejelentkezés és regisztráció.”

Nos hát!

A Biztos Kezdet egy megelőző, szegénységi spirált megállító programként definiálható, az angol minta értelmezésében. A hazai viszonyok szükségletei szerint olyan, mindenféle hátrányokat csökkentő Biztos Kezdet program szükséges, amely azokon a helyeken igyekszik - hátrányos helyzetű falvakban,  városoknál településrészeken – megjelenni, ahol nagyszámban élnek azok a kisgyerekek, akiknek ab ovo szükségük lenne fejlesztésekre, játék lehetőségre (hely, szakember és eszköz tekintetében egyaránt), ahol az ellátórendszer egyébként is hiányos és/vagy szegregáló tendenciákat mutat. Vagyis nem elég, ha egy intézmény saját vállalt feladata mellett megpályázza a BK programban való részvételt, s jól-rosszul beépíti a már meglévő struktúrájába, mert a legnagyobb jóindulat mellett is, a BK gondolatisága sérül, rosszabb esetben újabb diszkriminációt eredményez (vagy a valóságban nem is működik, pusztán felmutatják, mint kvázi egy újabb lehetőséget). Az egyéb gyerekellátó intézményekkel való kívánatos együttműködés ugyanolyan hierarchikussá válik, mint amilyen kritizált állapotban működnek ma is a gyerekjóléti szolgálatok, óvodák, bölcsődék, szakellátások.  Szolgáltatásfejlesztési koncepciók születnek, törvénymódositásokat fontolgatnak az illetékesek a hatékonyabb együttműködés érdekében, mégis ezekre a megreformálandó, sok okból nehézségekkel küzdő intézményekre épít a minisztérium. Ha gazdasági okokból beszorítják a BK helyszíneket már meglévő intézményekbe, és nem egyenrangú elérési helyként jelenik meg más intézmények mellett, akkor a legjobb esetben is, sok év múlva tud annyira megerősödni, hogy a gyerekek mindenek felett való érdekének szem előtt tartásával, minden gyerek (és minden szülő) számára szorongásmentesen, emelt fővel igénybe vehető szellemiségű intézmény legyen. Nem lenne baj a bázis intézmény elképzeléssel, ha a gyakorlat nem azt mutatná, hogy a remélt forrás-kiegészítés fejében fogadják be a programot, s valamely rendezvénnyel vagy programelemmel ki is pipálják általában a megvalósítást. A bázis intézmények sokszor súlyos bér- vagy fenntartási költségeik enyhítését látják a lehetőségben – tisztelet a kivételnek.

A regisztrációs kritériumokban például nem szerepel, hogy milyen rendszerességgel kell a hazai – immár Biztos Kezdet kluboknak nevezett – elérési helyeket nyitva tartani. Így akár a települési önkormányzat is pályázhat havi 1-2 előadás megtartására, ami teljes képtelenség.  A cél ismeretében könnyen belátható, hogy havi néhány alkalom biztosítása nem elég ahhoz, hogy a szolgáltatás megbízható módon beépüljön a helybéli napközbeni ellátások sorába (egyáltalán legalább egyfajta legyen) és a rendszeres elérést biztosítsa a gyerekesek számára.   

Akkor sem biztos, hogy jobb a helyzet, ha Gyerekjóléti Szolgálat a befogadó intézmény, mert bár esélyesebb, hogy rászoruló gyerekek, családok hamarabb a látókörbe kerülnek, de a sok hatósági teendőt ellátó intézmény legfeljebb melléküzemágként tudja működtetni a BK klubot. Általában ezekben az intézményekben túlterheltek a munkatársak, ha komolyan veszik feladataikat. A szemlélet sem mindig a legmegfelelőbb, hiszen – különösen azokon a hátrányos helyzetű területeken, ahol leginkább indokolt lenne a fokozott odafigyelés és gondoskodás az eleve a többszörös hátrányokba beleszületett gyerekekre – nem egyszer halljuk maguktól a szociális szakemberektől, hogy „ezek”, a megemelt családi pótlék, a segélyek miatt szülik a gyerekeiket. Bizony ez az előítélet nem nagyon tesz különbséget szülő és kisgyereke között, s a mikrokörnyezet véleményét nagyon sokszor a szakemberek is magukénak érzik. Sok esetben a fiatal anyák is úgy nőttek fel, mint ahogy várhatóan az ő gyerekeik is cseperednek: rossz, szűkös lakásokban, munkanélküli szülők példáját látva, tele reménytelenséggel, kitörési lehetőség halvány reménye nélkül, alig elvégzett általános iskolával, bizonytalan ismeretekkel az intézmények és szolgáltatások tekintetében. Hallom az ellenvetést, „nagyon is jól ismerik a jogaikat, követelik a segélyeket, bezzeg a kötelességeikkel nem törődnek...” Igen, a segélyeket többnyire ismerik, a média is segít ebben, hiszen a politika, az ágazatok nem győzik sulykolni, ha valamilyen szociális ellátást megszavaz a parlament, s büszkén nyilatkoznak, ha a szolgáltatásokban pozitív – vagy annak gondolt – változások születnek. Az alacsony iskolázottságú, eldugott faluban, valóban szegénységben élő családok azonban érthető módon leginkább arra kíváncsiak, hogy ebből mi is vonatkozik rájuk; a legritkább esetben gondolkodnak rendszerekben. A jövő kép általában hónap végéig, a legelemibb szükségletek havi kielégítéséről szólnak.

Azonban nem szerencsés a legszegényebb rétegeknél leragadni, ha BK programról, a rászoruló gyerekek köréről beszélünk.

A középosztályról is szót kell ejteni, mert nem mindegy, milyen módszerekkel szeretnénk az összes kis gyerek képességgondozását biztosítani. Nagyon fontos, hogy senkinek a méltóságát, az igazságérzetét ne sértse egy-egy intézkedés, elég, ha a segélyezési rendszer országos méretű elutasítását, folyamatos kritikáját említjük. A legmarkánsabb ellenérv, hogy nominálisan soknak tartják a családi egységre kalkulált pénzt, hiába számítható ki, hogy éppen csak éhenhalás ellen elég. Az ellentételezés, a hasznos munka, az egyéni hozzájárulás hiánya, valljuk be, első ránézésre irritáló. Rossz a rendszer, ha magyarázni kell, nincs társadalmi elfogadása. A BK hangsúlyozza a szülővel együtt történő lépéseket, a családok bevonását, mi több alapkritérium – lenne – a program szellemisége szerint. Egyebek mellett, talán alkalmasabb lehet más, szociálpolitikai eszközökkel szemben, hogy társadalmi konszenzust eredményezzen a gyerekek jobb jövője iránti terv, vágy. A középosztályos szülő és a létbizonytalanságban szorongó anya csak egy küszöb nélküli, nagyon jó szolgáltatásokat nyújtó, remek játékokat kínáló, befogadó helyre megy be együtt, egy időben - a szegregálásnak még a gyanúját is el kell felejteni. Ezt, a speciálisan jól képzett személyzet kell, hogy biztosítsa; a helyi megvalósításnak - minden feltétel optimális meglétén túl is - az elfogadás és a szolgáltatások következetes betartása a kulcsa. Ezt a típusú szakmai hozzáállást rigorózusan be kell tartani – és tartatni.

Nagyon kevés hozzáférhető információ áll rendelkezésre az érdeklődő nagyközönség számára a mai BK klubokról. Ami van, az inkább elrettentő, mint az áhított elfogadást, a társadalmi konszenzust erősítené.

Vannak olyan BK program néven futó szolgáltatások, amelyek legjobb esetben hetente/havonta egyszer valamilyen csoportos foglalkozást, vagy előadást hirdetnek, s azt kiplakátolják a településen. Nos ez, minden, csak nem egy folyamatosan igénybe-vehető, a gyerekek családjaival kapcsolatot építő és a számukra rendszeresen biztosított játék- fejlesztő- szabadidő eltöltő lehetőség. Mindezt az interneten lehet megtalálni, tehát az az intézmény, amely bejelentkezett és regisztrálta magát mint BK program, emelt fővel vállalja, hiszen erre kapott központi támogatást. Akad olyan szolgáltatás is, amely szintén a neten olyan fényképeket közöl önmagáról, amelyen fiatal pár műanyag babát ölelget, mellettük a program munkatársa (vagy a nagymama?) mosolyog. Nekik még az sem jutott eszükbe, hogy valódi gyereket vegyenek ölbe, s bár lehet, hogy a dolog szimbolikáját kellene megérteni, mégis inkább a külvilágnak szóló, a tartalmakat – ha vannak – teljesen elfedő negéd jelenik meg. Az a tény, hogy a honlap részben angol nyelvű, sajnos nem teszi a Sure Start-hoz hasonlóvá.

 E programok önmagukban jók, csak nem komplexen szolgálják azt a célt, hogy a gyerekek megszületésüktől képességeik birtokosai legyenek, fejlődjenek egyenletesen, vagy ha bármiben elmaradásuk, netán hátrányuk van, azokat minél előbb fejlesztésekkel, megfelelő neveléssel javítsák az arra hivatott szakemberek. Kissé durván azt is mondhatjuk, hogy a minisztériumi támogatást elnyerők között vannak, akiknek soha eszébe nem jutott volna korai képességgondozást végezni, ha nincs aktuálisan egy ilyen pályázat/támogatási lehetőség. 

Nehéz bántás nélkül megfogalmazni a valódi különbségeket, hiszen leírni mindent lehet, s azok az ún. BK klubok, amelyek már eddig is kaptak támogatást, azokat a kulcsfogalmakat profi módon építik be pályázatukba is, beszámolóikba is, amelyek a mai projekt világban a támogatást kiírók elvárásai.

Veszélyes a már meglévő intézménybe integrálás is, hiszen az ott dolgozók az alapfeladataikkal azonosulnak, s tisztelet a kivételnek, pontosan arra nem képesek, ami a BK egyik fő célkitűzése: a szakmák, ellátási területek összehangolása az adott gyerek érdekei szerint. Aki középosztályos gyerekeknek működtet játszóházat, nehezen vonatkoztat el attól, hogy a GYES pszichés hatásait szeretné az édesanyák részére oldani, valamint a többnyire jól ellátott kicsik életébe változatosságot jelentő környezetet, korosztályos társakat, esetenként fejlesztő foglalkozást, baba masszázst, feng shui alapelveket és még sorolhatnánk mi minden igény jelentkezik, amelyek kielégítése a szakemberek számára jogos sikerélményt jelent.

Létezik olyan „Biztos Kezdet” klub is, ahol a fizetős játszóházi szolgáltatásokat papírral veheti igénybe a „rászoruló”, amely igazolást a Gyerekjóléti Szolgálat állít ki – nesze neked alacsony küszöb, antiszegregációs cél, esélyegyenlőség.  

A Biztos Kezdet program  egy megelőző, szegénységi spirált megállító, s annak minden káros hozadékát csökkentő intézkedés kellene, hogy legyen – mint azt már a fentiekben leszögeztük. Emiatt igen nagy a Bk pályázatok kiírónak és a helyi programok mentorainak a felelőssége.  

Mert mit is szeretnénk elérni? Mi a cél?

A kicsi gyerekek fokozott gondoskodás útján kapják meg MINDENHOL és MINDEGYIKÜK azt a muníciót, hogy a későbbi életútjuk során ne magatartászavaros, a társai tudásszintjét soha utol nem érő, különböző diszfunkciók stigmájával korán lemorzsolódó, semmilyen versenyképes tudást nem birtokoló munkanélkülivé, önmagát és sok esetben korán született gyerekeit nem eltartó, végérvényesen másod osztályú állampolgárrá váljanak. Még rosszabb esetben bűnelkövető, szenvedély- és egyéb betegségek áldozataként az állam és önmaga nyakán nyűgként vegetáló felnőtt legyen, aki nem is érti, hogy neki miért nem sikerül semmi, és igényszintjét a minimumra csökkentve örök frusztrációban küzd a másnapért és valami megfoghatatlan hatalom ellen, amely őt vesztessé tette.

Nos, ha nem akarjuk, hogy egyre több gyerek ilyen prognosztizációval növekedjék fel, akkor bizony beavatkozásra van szükség, de nem csak amolyan tessék-lássék módon, kiragadott problémák néhány éves támogatásával, amely programok lezárásánál konferenciákat lehet rendezni tetszetős diavetítéssel és csak egy szűk körben érthető technokrata kifejezésekkel megfogalmazott tanulságokkal. Tudomásul kellene venni, hogy ezek a folyamatok öngerjesztőek. Minél később avatkozunk be, annál nehezebb a lemaradásokat korrigálni. Ami nem történik meg 3-4 éves korig, szinte pótolhatatlan és mérhetetlenül sok energiába, pénzbe, erőfeszítésbe kerül a felzárkóztató vesszőfutás. Azoknak a gyerekeknek a szülei is hasonló cipőben jártak 15-20 éve, akiknek a szükségleteiről ez az írás szól, és másfél évtized múlva az ő gyerekeik is nagy eséllyel reprodukálják a hiányokat, a sikertelenséget és az ezek következtében a mindennapjaikat meghatározó keserűséget.

Azt is tudomásul kellene venni, hogy a beavatkozás felelősséggel jár. Felelős az, akinek lehetősége van azt a folyamatot végig gondolni, hogy miként, milyen módszerekkel érhető el a kitűzött cél. Senki nem polihisztor, érdemes sok szakembert megkérdezni, fél-információkkal nem megelégedni; érdemes a jól fűtött irodából kilépni, körül nézni az ország hátrányos helyzetű vidékein, a külföldi példákat elemezni és nem csupán megtekinteni a helyszínen. Ha mindezek után kialakul a mindenki által elfogadott szakmai standard, ahhoz nemcsak érdemes, de kötelező ragaszkodni. Nem biztos, hogy azt a pályázatot kell elsősorban támogatni, amely hiánytalan, jól fogalmazott és a költségvetés tervezete szinte dalol, hanem azokat is, sőt talán elsősorban azokat, ahol a szükségletek égbekiáltóak, s a szolgáltatások hiányosságai a pályázati lobbizás tökéletlenségével is párosulnak. A helyi munkatársak szemléletformáló és speciális ismereteket adó képzése, a helyi mentorálás, a települési környezet együttműködésének megszerzése mind-mind a Biztos Kezdet hazai alkalmazásának protokolljában leírható, tartalommal megtölteni az igazi feladat.   Magyarország területi egyenlőtlenségeiről oly sok tanulmány született már, a rendelkezésre álló statisztikákból egy harmad éves szociálpolitika szakos hallgató is egészen jól ki tudja olvasni, hol vannak a legégetőbb gondok, amelyek rendszerszintű megoldása nem odázható már sokáig: vagyis nem biztos, hogy az országos elterjesztést feltétlenül nyílt pályázattal érdemes indítani, azzal a becsapós érveléssel, miszerint ott kell BK programot indítani, ahol fogadókészség van rá. Valóban, ez utóbbi elengedhetetlen, de nincs az a hátrányos helyzetű település, térség, ahol ne lennének befogadóak a – sokszor csekély számú – szakemberek, a BK filozófiájára. Vagyis, mint ahogyan az Angliában is 10 éve történt, először központilag lenne célszerű kijelölni a leghátrányosabb helyeket, ahol a legnagyobbak a lemaradások.

Mindezeket azért kell írásba fektetni, mert a mai helyzet ellentmondásos. A már felsorolt első 5 modellprogram a szakmai elvárások betartása és a fenntarthatóság csapdájában vergődik, de igazi prevenciós munkát végez. Az utánuk, 52 helyen létrejött próbálkozás tapasztalataiból súlyos tanulságok bontakoznak ki, ezekre nem reagálni, a hibákat nem tudomásul venni, nem korrigálni – vagy egyenesen új alapokat teremteni, s pénzt pazarolni nem vagy nem megfelelően működő, magát Biztos Kezdetnek nevező folyamatokra - megbocsáthatatlan. Ez a központi tervezés legnagyobb felelőssége. Valamint az is, hogy ha nem látszik az új típusú ellátási forma megtervezettsége, kontrollja és érthető célja, akkor – a más országban eredményes és jól működő – program ismét csak egy próbálkozás lesz, amelyre az átlag emberek legyintenek, az intézmények meg újabb pár évre szóló forrás-kiegészítésnek tekintik.

A BK program szellemisége nem erről szól. Ilyen helyi adaptációval semmilyen Sure Start célról nem érdemes beszélni, nevezzük másnak, de ha csak papíron kimutatható eredményei lesznek a gyerekesélyek normalizálásában, senki ne csodálkozzon!

A gyerekeink, unokáink pedig egyre nagyobb különbségekkel nőnek fel ugyanabban az európai uniós, egyre rosszabb statisztikákat produkáló országban.

(Kecskés Éva írása, MTA Gyerekprogram Iroda)

Címkék: cikk országos