Skip to content

GYEREKESÉLY

MTA GYEREKSZEGÉNYSÉG ELLENI PROGRAM

Címlap
Magyarország Holnap konferencia

A Magyarország Holnap konferenciával három tematikus kerekasztal munkája indul el Magyarország jövőjéről - a jövőnket érintő legfontosabb kérdésekről. Elsőként a nyugdíjrendszerről, az esélyteremtésről és a versenyképességről...

{mosimage}

A tematikus kerekasztalok nem paritásos alapon állnak össze, körülötte nem politikusok foglalnak majd helyet, hanem szakemberek, az adott téma köztiszteletnek örvendő, elismert szakértői - pártállásra, világnézetre való tekintet nélkül. Az "off-line" kerekasztalok mellett itt, a világhálón is megteremtjük a párbeszéd lehetőségét. Egyrészt egy párhuzamos on-line szakértői kerekasztalnál, ahol az off-line kerekasztalok munkájában személyesen részt venni nem tudó, de ahhoz hozzászólni akaró kutatók, szakemberek dolgozhatnak majd, másfelől egy szélesen értelmezett virtuális közösségi térben, ahol Magyarország minden, a közügyek iránt érdeklődő, az on-line fórumra regisztráló polgára részese lehet a közös dolgainkról szóló disputának.

....

Oktatás és gyermekesély
Kertesi Gábor referátor,
az MTA Közgazdaságtudományi Intézetének tudományos főmunkatársa előadása:

Magyarországon nagyon sok embernek nincs állása és nincs is rá reális reménye, hogy élete során valaha is tartós álláshoz jusson. Ez az állapot a rendszerváltás hatalmas foglalkoztatási megrázkódtatása következtében az elmúlt 15 évben alakult ki a közgazdászok minden várakozása és reménye ellenére, akik abban reménykedtek, hogy amikor beindul a gazdasági növekedés, ebből a nagyon alacsony egyensúlyi szintről ki lehet billenteni a magyar foglalkoztatást. Nem teljesült.

Úgy tűnik, hogy állandósulni látszik egy olyan állapot, amelyben a magyar foglalkoztatási ráta rendkívül alacsony. Hihetetlen sok és bonyolult társadalmi mechanizmus gondoskodik arról, hogy ez az állapot újratermelődjön. Ez az állapot azt jelenti, hogy az európai átlagnál nagyjából tíz százalékkal alacsonyabb a magyar foglalkoztatás. Ez igen súlyos következményekhez vezet: Korlátozza a növekedést, magas adóterheket jelent az országnak, felborítani látszik a nyugdíjrendszert és egy masszív szegénység újratermelődéséről is gondoskodik.

Rövid előadásomban szeretnék beszélni az ezt az állapotot újratermelő mechanizmusoknak egy kitüntetetten fontos részéről, a közoktatás zavarairól. Az előadás három részből fog állni, az első részben szeretnék beszélni a probléma hatékonysági oldaláról, majd röviden pár szót ejtenék az egyenlőtlenségi következményekről, végül pedig pontokba szedve megmutatnám, hogy milyen megoldási lehetőségek kínálkoznak.

Fontos megállapítás, hogy a magyar foglalkoztatási ráta nem általában alacsony. Nem mindenkinek a foglalkoztatása alacsony, hanem ami feltűnően és durván kilóg a nemzetközi trendekből, a fejlett országok trendjéből, az az alapfokú, vagy annál kisebb végzettséggel rendelkező embereknek a foglalkoztatása. Azoknak a foglalkoztatása, akiknek 8 általános végzettségük van, vagy még annál is kevesebb, Magyarország 37 százalékon áll, miközben az OECD átlag, az benne van egy lényegesen magasabb sávban. A középfokú és a felsőfokú végzettségűek foglalkoztatási rátája nagyjából megfelel a fejlett országokban megszokott foglalkoztatási aránynak. Ennek ne örüljük annyira, mert a középfok esetében néhány specifikus problémát említenék, ami ezt az optimizmusunkat letöri.

Ha most valaki azt találná mondani, hogy nem is olyan nagy baj, mert Magyarországon már kevés az olyan ember, akinek alacsony az iskolai végzettsége, azt is sajnos ki kell ábrándítanom. Nem kevesen, hanem nagyon sokan vannak ezek az emberek, arányuk ma 30 százalék. Ezen az elmúlt 15 év hatalmas oktatási fellendülése, az oktatási expanzió, a középfokú és felsőfokú expanzió nagyon sokat segített. Én a magam részéről nem osztom azokat a nézeteket, amik ezt az expanziót kárhoztatják. Ez Magyarország egyik nagy teljesítménye volt az elmúlt 15 évben. Ha nem történt volna meg ez az oktatási expanzió, még alacsonyabb lenne a magyar foglalkoztatási ráta.

De visszatérve a problémára: nem sikerült elérni, hogy igazán lenyomjuk, vagy várhatóan a jövőben igazán csökkentsük a nagyon alacsony iskolai végzettségűek arányát. Mérvadó demográfiai, iskolázottsági előrejelzések szerint még tíz év múlva is olyan országban fogunk élni, ahol nem lesz sokkal kevesebb, 25 százaléknál az alapfokú iskolai végzettséggel életüket leélő, vagy annál még kisebb, alacsonyabb végzettséggel életüket leélő emberek aránya. Ennek a döntő oka nem az, hogy nem iratkoznak be ezek a gyerekek a középfokú oktatásba. Mindenki beiratkozik, vagy csaknem mindenki. 4-5 százaléknál nem több azon gyerekek aránya, aki nem iratkozik be nyolc osztály elvégzése után, de hihetetlen lemorzsolódási veszteségekkel működik a magyar közoktatási rendszer.

Magyarországon a középfokú végzettségűeknek, a foglalkoztatási rátája 72 százalék. Ez két csoportból tevődik össze. A szakiskolát végzettekből és az érettségizettekből. A két csoportnak a foglalkoztatási rátája között - nem arról van szó, hogy van egy nagy szóródás és azt elkeni ez az átlag. A probléma nem ebben van. Az ő helyzetük is nagyon rossz, csak nem a foglalkoztatásban mérve, hanem a bérekben. A szakiskolát végzetteknek egy jelentős része olyan állásban kényszerül elhelyezkedni, és azért jók a foglalkoztatási esélyei, mert megnyíltak előttük azok az állások, amikhez semmiféle szakképzettségre nincs szükség: őrök, portások, szakképzetlen mezőgazdasági dolgozók, szalagmunkások, segédmunkások és a többi. Nagyjából ilyen típusú foglalkozásokat töltenek be, gyakorlatilag ugyanazokért a bérekért, mint azok a társaik, akinek nyolc osztályos végzettségük van. Tehát az ő foglalkozásuk egy nyomott bérszínvonal mellett volt megóvható.

Az állításom lényege, hogy mindkét csoport, tehát a nagyon alacsony foglalkoztatási szintre lesüllyedt csoport alacsony iskolai végzettségűek és azok is, akik óriási bérengedményekkel tudnak csak bennmaradni a munkaerőpiacon, ugyanazzal a problémával küzd: az alapkészségek hiányával.

Miről van szó? Nem tudnak rendesen írni, olvasni, szövegértésük nagyon rossz, önálló problémaértelmezésre és problémamegoldásra alig képesek, társas készségeik nagyon gyenge szinten állnak. Nem értenek a számítógéphez, nem tudnak egy world fájlt megnyitni, és nem tudják az excelt kezelni.

Konszenzus van nemcsak a tudományban, hanem a közvélekedésben is, hogy a világon egy hatalmas technológiai átalakulás történt az elmúlt 15-20 évben. Ennek a lényege, hogy felgyorsultak az alkalmazkodási folyamatok. Az előbb említett alapkészségek a zálogai annak, hogy az emberek, akik ezen a munkaerőpiacon képesek megállni a helyüket, rendelkeznek-e ilyen készségekkel, képesek-e folyamatosan tanulni, valami új dolgot elsajátítani. A munka posztok jelentős része olyan lett, ahol önállóan kell egyszerű problémákat megoldani, kreatív módon. Gondoljunk csak arra, hogy 20 évvel ezelőtt hogyan nézett ki, amikor bementünk egy bankba, és most hogy néz ki. Bementünk akkor egy bankba, egy kisasszony odalépett egy szekrényhez, a fejére dőlt ezernyi papír, ott kotorászott, keresett, most meg odaül egy számítógéphez. Egy banki alkalmazott nem lehet olyan ember, aki nincs olyan viszonyban a számítógéppel.

Az említett alapkészségeket tekintve, Magyarország jelentős lemaradással küszködik. A magyar munkaerő-állomány átlagos készségszintje nagyon alacsony, és ezen belül az alacsony iskolázottságúaknak meg különösen gyengék az alapkészségeik.

Nem akarjuk tanácsolni azt, hogy mindenki végezzen PhD-t. Vannak olyan országok ma a világban, ahol az emberek, ha csak nyolc osztályt végeznek el, akkor is lényegesen nagyobb valószínűséggel rendelkeznek ezekkel az alapkészségekkel. Tehát a probléma megoldható.

Az első állítás, hogy nagyon gyengék az alapkészségek általában. Erről egyetlen perdöntő adattal rendelkezünk, ez pedig az ezredforduló előtt lefolytatott nemzetközi felnőtt írásbeliség vizsgálata, ami a szóban forgó kompetenciákra terjedt ki, nagyjából hasonló filozófia alapján, mint a PISA-felvétel, csak ez a felnőttekre irányult. Szándékosan a fiatalok készségszintjére vonatkozó adatokat gyűjtöttük ki. Magyarországon ezeknek az embereknek a 70 százaléka nagyon gyenge szövegértési készségszinttel rendelkezik. Ha egy ötfokozatú skálán osztályozzuk őket úgy, mintha az iskolában azt mondjuk, hogy a jók ötöst kapnak, egyessel megbukik valaki, kettessel meg úgy át lehet valahogy csúszni, akkor Magyarországon ezen az egyes, kettes szinten van durván 70 százaléknyi ember. Nyugat-Euróában ez az adat 45 százalék.

Ha megnézzük azt a társadalmi csoportot, akik érettségivel nem rendelkeznek, tehát a csak általános, vagy annál alacsonyabb, illetve szakiskolai végzettségűek, akkor az arány 85 százalék.

Azt látjuk, Magyarországon tíz százalékot képvisel azon emberek aránya, akik egy tisztességes, közepes, vagy annál jobb szövegértési szinttel rendelkeznek. Ellenpróba Svédország, de nézzük meg a Cseh köztársaságot, ahol ez meghaladja a 40 százalékot. Több mint négyszer annyi nyolc osztályos végzettségű ember van Csehországban, aki az írásbeliséggel tud valamit kezdeni, mint Magyarországon.

Ha azt gondoljuk, hogy ez volt a múlt, de a jelen már nem így van, akkor ki kell ábrándítsak mindenkit. Iskolarendszerünk ma is, reggeltől estig, produkálja ugyanezeket a hátrányokat. Legfrissebb adatunk a 2003. évi PISA-vizsgálat, amely a 15 éves fiatalok készségszintjét próbálta felmérni, három területen, olvasás, szövegértés, matematikai-logikai készségek, illetve természettudományos jártasságok terén. Látjuk, hogy a 29 felmért OECD ország közül mi a 19-20 helyen vagyunk olvasás-szövegértésben, illetve matematikai-logikai készségekben. Világos, hogy elég durván aláásta az ország versenyképességét.

Van Magyarország fiataljainknak egy olyan 20-25 százaléka, aki soha nem fog megtanulni értő módon olvasni, márpedig a szövegértés és olvasás minden tanulás alapja. Az az ember, aki nem képes egy egyszerű szöveget úgy elolvasni, hogy közben annak a gondolata bemegy az agyába, az semmit nem tud megtanulni. Ez hozzájárul a tartós állástalansághoz és a társadalmi egyenlőtlenségek újratermelődéséhez.

Lemaradásunk a tanulás világában jól bizonyítható tény. Ez azzal a következménnyel jár, hogy durván aláássa az ország versenyképességét, az új technológiák adaptálhatóságát. Hozzájárul a szegénység masszív újratermelődéséhez és ezzel óriási jóléti terheket ró az egész társadalomra, adóterheket a költségvetésre. Együtt jár a társadalmi egyenlőtlenségek felerősödésével és ennek politikai következményei is lehetnek: aláássa a társadalmi szolidaritást, ketté szakítja az országot.

Erről az egyenlőtlenségi következményekről szeretnék pár szót ejteni. Az egyik, hogy egészségi állapotban, várható élettartamban hihetetlen egyenlőtlenségi olló nyílt meg Magyarországon a rendszerváltás óta. Köztudott dolog, hogy az alacsonyabb iskolai végzettségű emberek rosszabb egészségi állapottal rendelkeznek és hamarabb halnak meg, mint az iskolázottabb emberek. De az már nem triviális, hogy ezek a különbségek 15 év alatt ugrásszerűen megnőnek. Annak a hatalmas foglalkoztatási megrázkódtatásnak a következménye, ami Magyarországot érte a rendszerváltásnál, és amelynek ez az alacsony szintje stabilizálódott tartósan az országbanvan egy nem triviális következménye: ezeknek az embereknek, akik tartósan kiszorultak a foglalkoztatásból, gyermekeik is vannak, és azok az emberek, akik kényszerűen, évtizeden keresztül kell az állástalanságban élniük, azok a gyereküknek mit fognak tovább adni?

Mit kéne csinálni? Egy hihetetlen bonyolult problémaköteggel állunk szemben. Ennek a megoldása nem egyértelmű és nem is gondolom, hogy a bölcsek kövének a letéteményesei lennénk, de van néhány létfontosságú terület, ahol nagy lépéseket kell megtenni.

Felsorolásszerűen megemlítem, hogy melyek ezek a területek:

Első: Kisgyerekkori hátrányok ellensúlyozása. A gyerekek nagyon nagy része már az iskolát hat-hét éves korban úgy kezdi meg, hogy akkora hátrányokkal érkezik meg a beiratkozáshoz, hogy annak a statisztikai valószínűsége, hogy ezt le fogja küzdeni, nagyon kicsi. Ha valamit akarunk csinálni egy olyan társadalmi réteg esetében, aki ezzel a hátránnyal érkezik, ott kis gyerekkorban kell. James Hackmann Nobel-díjas közgazdász a ma élő egyik legjelentősebb közgazdász írt a World Street Journalban egy cikket. Az volt a címe, hogy Catch them young, vagyis kapd el őket fiatalon. Ez lehetne a szlogenje ennek a modulnak.

Második: Az iskolarendszert úgy kell működtetni, hogy el kell juttatni minden tanulót az alapvető készségek elvárható szintjére. Ezt persze könnyű mondani, de nagyon nehéz megvalósítani. Itt egy hihetetlen komplex problémaköteggel állunk szembe. Ez ugyanúgy vonatkozik a tananyagra, mint az infrastruktúrára. Egyszerre kell jó tananyagot csinálni, okos tanárokat képezni és normális iskolákat, tisztességes épületeket építeni és az informatikát fejleszteni.

A harmadik pont, a szakképzés egyik krónikus baja: kevés figyelmet fordít a szakképzésbe beáramló gyerekek alapkészségeire. A szakképzés igazi problémája nem az, hogy nem a megfelelő irányba képez, hiszen ki fogja megmondani, hogy mi a megfelelő irány. Egy piacgazdaságban nem létezik egy olyan masterbrain, egy tervező koponya, aki meg tudja mondani, hogy ennyi kőfaragóra, balettáncosra, bádogosra, asztalosra, vagy egy ápolónőre van szükség. A piacgazdaságban a gazdaság bonyolult jelzéseit, a szakmastruktúrák változásait bizonyos késleltetéssel kell kitapogatni. Az iskolarendszer tervezői ezt nem tudják megtervezni és nem is szabad. Viszont a nagy probléma azon a ponton van, hogy a szakképző intézetekben egy olyan társadalmi populáció érkezik meg, aki nagyon rosszul teljesített az általános iskolában. Nagyon rosszul teljesített az általános iskolába és úgy érkezett meg a szakképző intézmény első osztályába, hogy gyalázatosan rosszak a szövegértési, probléma felismerési, olvasási és számolási készségei. Ha ezekkel nem kezdünk valamit, "akármire" tanítjuk, bármilyen szakmára, ő nagy valószínűséggel állástalan lesz.

Következő pont: Valamit kezdeni kell azokkal a fiatalokkal, akiknek a lemorzsolódása nagyjából 20-25, bizonyos iskolatípusokban 30-35 százalék. Azokkal, akik mégis minden erőfeszítésünk ellenére kihullnak az iskolarendszerből, hogyan lehet őket visszaterelni, vagy a következményeket hogyan lehet enyhíteni?

A tanárképzés fejlesztése egy akkora csomag, hogy csak megemlítem. Nem lehet új iskolákat csinálni úgy, hogy a modernitást a tanárképzésbe nem visszük be. A világban az elmúlt 20 évben egy hihetetlen tudományos forradalom ment végbe, a társadalomtudománynak ebben az ágában. A tanárképzés, az a fajta kognitív tudomány, ami ezt megalapozta, nem emlékeztet arra, ami a 70-es, 80-as években volt. Ez a fajta forradalom Magyarországra igen kevéssé tette be a lábát ezért dolgoznunk kell azon, hogy jobban bejöjjön.

A következő pont: Átfogó tanulói és iskolai értékelési rendszert kell kiépíteni. Az első kapavágásokat megtette Magyarország az ezredforduló után, de még sehol nem tartunk. Ennek az értékelési rendszernek még a költségvetési fedezete sincs biztosítva. És végül, de nem utolsósorban, lehetséges, hogy ez az utolsó pont, ahol el kell majd kezdeni a történetet, újra kell gondolni az egész oktatási rendszer intézményes feltételeit és finanszírozását elfogulatlanul. Úgy kell végig gondolni, mintha először néznénk rá. Nem azt javaslom, hogy essünk neki ész nélkül, és mindent változtassunk meg. De a fejünkben legyen rend és tudjuk azt, hogyan kell egy jól működő oktatási rendszer intézményeinek és finanszírozásának működnie.
Köszönöm szépen a figyelmet.

Letölthető prezentáció (ppt)

A konferencia honlapja: http://www.magyarorszagholnap.hu/index.php