Kedves Darvas Ágnes!

Köszönöm a levelet, ami Fazekas Károlyon keresztül is eljutott hozzám, aki a kérdés megvitatását indítványozza az OKA az MTA Munkatudományi Bizottság és az MTA Gyerekprogram Iroda részvételével. Én szívesen részt veszek egy ilyen vitán – még akkor is, ha nem minden kérdésben látok ellentétet az OKA-javaslatok és a GYENP által leírtak között. 

Egyetértünk abban, hogy, mint írjátok: „az anya munkavállalásának alapvető feltétele a gyermek biztonságos napközbeni elhelyezése. A bölcsődék mellett hosszabb távú lehetőségként érdemes számba venni egy integrált szemléletű napközbeni ellátó-rendszer lehetőségét a 0-7, 0-10, esetleg a 0-14 évesek számára. Ez első lépésben az óvodák rugalmas  (esetleg fokozatos, induláskor legföljebb 2 éves korig kiterjesztett)  „lefelé” bővítését jelentené.” Nem világos, miért olvassátok ezt a fejünkre, hiszen a bölcsődei ellátás kiterjesztésére, az alternatív gyermekintézmények segítésére és a Biztos Kezdet programok kiemelt támogatására az OKA-javaslatok első fejezetében javaslatot tettünk.

Teljes az egyetértés abban is, hogy a kisgyerekes szülők foglalkoztatásának növeléséhez „a munkavállalást lehetővé tévő utazási lehetőség, a munkavállalót  támogató utazási támogatás,  képzés/átképzés szükséges, a munkáltató számára pedig  különböző szubvenciók, amelyek kompenzálnák a fiatal szülők rugalmas munkavállalásáért, a gyermek betegsége miatt kieső napokért (szülői táppénzért).” Ez szinte szó szerint megegyezik az általunk tett javaslattal: „[legyenek] a gyermek 18 hónapos koráig készpénzes támogatások, azt követően a munkavállalást segítő támogatások (a kisgyerekes anyák részmunkaidős foglalkoztatását és munkába járását segítő szubvenciók a gyermek három éves koráig, a munkáltatót az igazolt hiányzásokért kompenzáló utalvány, az állami és alternatív gyermekintézmények igénybevételét könnyítő egyéni támogatások)”.

Egyetértünk abban is, hogy „külön meggondolást igényel [tehát] a nem, vagy alig „piacképes” csoportok, a gyes/gyet előtt nem dolgozók, alacsonyan képzettek, zsákfaluban, telepen élők, cigányok ügye.” Amennyiben – ez áll az érvelésetek középpontjában – esetükben a gyes munkanélküli/szociális segélyezési funkciót tölt be, akkor meggondolandó, hogy egy olyan passzív készpénzes támogatás tekinthető-e a legjobb formának, amihez semmilyen, a foglalkoztathatóság javítására és a munkahelyek felkutatására irányuló munkapiaci szolgáltatás és ösztönzés nem társul.

Két dologban valóban nem értünk egyet.

Az egyik a munkapiacnak az a szemlélete, ami a foglalkoztatást egyoldalúan a kereslettől - mint egzogén adottságtól - függőnek tekinti („a szülői munkavállalás bővítésének másik alapfeltétele az elérhető munkahely”): előbb legyen munkahely, aztán lehet beszélgetni a segélyrendszerek kialakításának kérdéséről. A készpénzes támogatások, a kialakításuktól függően kisebb-nagyobb mértékben hatnak az elhelyezkedési hajlandóságra, ezen keresztül a piaci kínálatra, a bérre és a keresletre. Abban egyetértünk, hogy a gyermektámogatások egyszerű kurtítása nem vezet eredményre – ezért is teszünk javaslatot a munkavállalási feltételek egyidejű javítására – abban azonban nem, hogy a foglalkoztatás növeléséhez általános szabályként egyszerűen csak ki kell várni, amíg megjelennek az áhított munkahelyek.

Közöltök egy táblázatot, aminek nyilvánvaló üzenete, hogy a gyesre-gyedre-gyetre fordított összeg aprópénz, a GDP-nek mindössze fél százaléka:

Üdvözlettel: