Skip to content

GYEREKESÉLY

MTA GYEREKSZEGÉNYSÉG ELLENI PROGRAM

Címlap Sajtó Rólunk, tőlünk
Rólunk, tőlünk
Népszabadság online: Lassú kivéreztetés után vége a Gyerekszegénység Elleni Programnak

Népszabadság online

A Lap | Ónody-Molnár Dóra | Népszabadság | 2011. október 3.

A sok korábbi ígéret ellenére megszüntette az MTA a Gyermekszegénység Elleni Program Irodáját. A munkatársak egy hetet kaptak, hogy kiürítsék az irodákat.

„A szeptember 15-i döntéssel az MTA égisze alatt 2006 óta folyó Gyermekszegénység Elleni Program megszűnt. Az MTA Gyerekszegénység Elleni Program Irodája tudományos és gyakorlati munkája ellehetetlenült, eddigi eredményei veszendőbe mennek. (...) Tisztelt Elnök Úr, kollégáim nevében is jelzem, hogy az eljárást nem tartjuk összeegyeztethetőnek a kutatók emberi méltóságának tiszteletben tartásával, sem pedig a Magyar Tudományos Akadémia szellemével és hagyományaival” – így zárul Ferge Zsuzsa szociológus, akadémikus a Gyermekszegénység Elleni Program életre hívójának és vezetőjének Pálinkás József akadémiai elnökhöz írt levele.

...

Szeptember közepére az MTA átalakította álláspontját. A Wekerle Sándor Alapkezelővel a háttérben megállapodott, hogy az egész programot – 2-3 fő kivételével – oda áthelyezi. Ezt a döntést az Akadémia vezetése csak a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium képviselőivel közölte szeptember közepén. A GYEP Iroda részleges szóbeli tájékoztatást kapott a döntésről, azzal a felszólítással, hogy egy hét alatt ki kell üríteniük az általuk használt helyiségeket. Az iroda arról sem kapott értesítést, hogy a részvételével előkészített pályázatot szeptember végén beadták-e.

A GYEP ellehetetlenítésével a magyar kormány a több év alatt kiépített szakértői és mentori hálózatot veszélyezteti, miközben a kistérségek módszertani háttér nélkül maradtak – összegzi Darvas Ágnes szociológus, a program jelenlegi vezetője, miközben dobozokba pakolta az iroda dokumentumait.

A végleges döntésről, beolvasztásról Ferge Zsuzsát, a GYEP alapítóját még csak nem is értesítették.

A teljes cikket itt olvashatja el: Népszabadság online

 
Népszabadság online: A jéghegy alja

Népszabadság online

A Lap | Szőke Zsuzsa | Népszabadság | 2011. augusztus 15.

Az MTA GYEP (Gyermekszegénység Elleni Program) Iroda dokumentuma (A munkaerő-felmérés 15 évének tanulságai a gyermekes családok szempontjából) elkeserítő, de perdöntő adatokat ismertet. Magyarországon hárommillió-ötszázezren élnek a létminimum alatt. Közülük egymillió-kétszázezer a mélyszegénység kilátástalan világában vegetál. Ebből 140 ezer a pályakezdő vagy a munkaügyi központok által többszörösen átképzett regisztrált munkanélküli, 295 ezer a tartósan munkanélküli. Az ország 47 leghátrányosabb helyzetű (LHH) kistérségének 1024 településén tengődik az érintett társadalmi csoport 68,5 százaléka. A statisztika rideg adatai 130-140 ezer gyerekes családot takarnak. Magyarországon – európai összehasonlításban – sok a kereső nélküli háztartás. Az ilyen háztartásokban élő gyermekek aránya az elmúlt tizenöt évben 14 százalékról 17 százalékra nőtt. Hat gyerekből egy nem lát maga körül aktív keresőt. 22 százalékról 28-ra nőtt a sokgyerekes háztartásban élő gyermekek aránya. Köztudott, hogy a gyermekszám az egyik legerősebb tényező, mely szegénységhez vezet, vagy azt konzerválja. 2001 óta a hátrányos helyzetű (HH), a halmozottan hátrányos helyzetű (HHH), a kisebbségi nevelést igénylő (KNI), a beilleszkedési, tanulási, magatartási zavarral küszködő (BTM) és a sajátos nevelési igényű (SNI) gyermekek közel egyharmada nagycsaládokban élt. A növekvő munkanélküliség a nagycsaládos anyákat az átlagnál jobban sújtja. 55 százalékról 49-re esett vissza azon gyermekek aránya, akiknek az anyja foglalkoztatott. A nem kereső anyák gyerekei közül a korábbi 34 százalék helyett 42 százalék él nagycsaládban. Az LHH kistérségekben a három és több gyermekes anyák közül 13 százalékra zuhant a foglalkoztatottak aránya.

A teljes cikket itt olvashatja el: Népszabadság online

 
Klubrádió: A Reggeli gyors vendége Szomor Éva

Klubrádió

Reggeli gyors | 2011. július 1.

Szomor ÉvaA Klubrádió Reggeli gyors című műsorában Mélykuti Ilona beszélget Szomor Évával.

 



A beszélgetést itt hallgathatja meg:
Letöltés Beágyazás Embed this video on your site

 
Klubrádió: A Szabad a pálya vendégei Dandé István és Simon Mihály

Klubrádió

Szabad a pálya | 2011. június 26.

A Klubrádió Szabad a pálya! című műsorában Nyilas Mihály, az Esély főszerkesztője beszélget Dandé Istvánnal, az LHH kistérségi gyerekesély programok Dél-dunántúli regionális koordinátorával és Simon Mihállyal, a Szécsényi Gyerekesély Program programkoordinátorával.

A beszélgetést itt hallgathatja meg: Letöltés Beágyazás Embed this video on your site

 
MR1 Kossuth Rádió: Rosszak a szegény gyerekek lehetőségei Magyarországon

MR1-Kossuth Rádió

Magyarországról jövök | 2011. június 18.

Az általános szegénység szempontjából az európai mezőny közepén vagyunk, de a gyerekek kilátásai nagyon rosszak.

... Négy évvel ezelőtt indult el az MTA Gyermekszegénység Elleni Programja, amelynek keretében a "Szécsényi Gyerekesély program" működik. Itt már látszanak az első eredmények is...

A teljes cikket és a hangfelvételt itt találja meg: MR1-Kossuth Rádió

 
Köznevelés: „Ameddig telik tőlem, teszem a dolgomat” - Beszélgetés a 80 éves Ferge Zsuzsával

Köznevelés online

Interjú | BI | 2011-06-17, 25. szám

Ferge Zsuzsa - KöznevelésIdén áprilisban ünnepelte 80. születésnapját Ferge Zsuzsa Széchenyi-díjas szociológus, akadémikus. Sokrétű kutatásai során foglalkozott többek között iskolaszociológiával, a társadalmi előnyök-hátrányok átöröklésével, a szegénység különböző megjelenési formáival, szociálpolitikai vizsgálatokkal. Számos külföldi egyetemen dolgozott vendégtanárként, számos civil szervezet alapítója, tagja, vezetője volt, 2005 óta a gyermekszegénység elleni munkában vett részt, az MTA Gyermekszegénység Elleni Nemzeti Programiroda vezető szakértője. Tizenöt könyve, több száz tanulmánya, az egész munkássága nagy befolyással volt a magyar szociológiára, gondolatai a hazai oktatásügy szempontjából is fontosak. Élete példájával bizonyította: lehet együttérző módon élni és dolgozni. A műveiből, társadalmi szerepvállalásából sugárzó hozzáállás mindannyiunk számára példa. A nemzetközileg is elismert, az esélyegyenlőség megteremtéséért hosszú és kitartó küzdelmet vívó tudóssal születésnapja alkalmából beszélgettünk.

A teljes interjút elolvashatja itt: Köznevelés online (8-9. oldal), vagy itt:

Címkék: cikk hír Ferge Zsuzsa

 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>

3 / 30 oldal